Az emberek többsége szeret kritizálni, minősíteni. Sokan ítélkezni is. Sokszor észre sem veszik. Miért gondolják vajon, hogy ezzel segítenek a másik embernek? Én úgy gondolom, hogy bármilyen minősítés, megfogalmazott kritika felesleges, sőt inkább romboló. Az ítélkezésben még egy rosszindulat vagy sérelem is megbújik.
Több szemszögből is meg lehet ezt a témát közelíteni. Ha tisztán energetikai szempontból nézzük, akkor egy elhangzó minősítéssel a másik ember energiájából akarunk töltekezni, energiát „lopunk”, ő összeroppan belülről, a felszabaduló energia a miénk lesz. Ha az önbecsülés tükrén keresztül nézzük ezt a viselkedést, akkor egy negatív minősítéssel a másik embert lenyomjuk, így mi felé tudunk kerekedni, növelve így önbecsülésünket. Ezáltal hatalmat is gyakorlunk a leminősített ember felett. Ha az oly sok ember által használt „építő jellegű kritikát” vizsgáljuk, ezzel sem más a helyzet, csupán egy kedves, jó szándékú álarc mögé bujtatjuk cselekedetünket, ezzel még meg is dicsérve magunkat. Ráadásul akarva akaratlanul dacot is kiválthatunk a másik emberből. Van erre szükség? Az ítélkezés egy kissé erősebb megjelenése a negatív minősítésnek, sokan használják, főleg önbecsülési probléma miatt, de megszokásból is. Megvizsgálhatjuk a szeretet oldaláról is, ami azt jelenti, hogy a minősítéssel, kritikával azt sugalljuk a másik embernek, hogy „szeretni foglak, ha megfelelsz az elvárásaimnak”, közben pedig tudjuk, hogy a szeretet mindig feltétel nélküli és önzetlen.
Minősíteni, kritizálni és ítélkezni a legegyszerűbb dolog. Megismerni valakit hosszadalmas, bonyolult, erőfeszítést igénylő. Ha kérdeznek, akkor elmondhatod az észrevételed, akkor segíthetsz, de akkor se minősíts. Egyébként hallgass, mert így saját magadról állítasz ki egy bizonyítványt és az bizony nem olyan szép.
Sokan ismerik már saját hibájukat, rossz szokásaikat. Remélhetőleg dolgoznak is azok kiküszöbölésén, tudják mi a feladatuk. Hagyjuk a másik embert tiszteletben, hadd haladjon a saját fejlődési útján. Más a helyzet, ha elakad és segítséget kér, csak akkor van jogunk véleményt formálni róla. Így segíthetjük őt.
Mit tegyünk, ha minket minősítenek, kritizálnak, esetleg elítélnek? Köszönjük meg az észrevételt. Ne azonosuljunk vele és legfőképpen ne szóljunk vissza. A baj akkor keletkezik, ha reagálunk, onnan már egyenes út vezet egy komoly, személyeskedő veszekedéshez, aminek semmi értelme sincs.
Nem azonosulni ezekkel a minősítésekkel nem könnyű. Ehhez stabil önbizalomra, önbecsülésre van szükség. Ha magunkra vesszük, ha elhisszük, akkor ez figyelmeztessen minket arra, hogy szükség van az önbizalmunk megerősítésére, ezzel bizony még dolgunk van.
Persze van olyan, hogy jogos észrevétel. Annak lehet helye. Ami megkülönbözteti a kritikától, hogy kizárólag valamilyen cselekedethez, tevékenységhez vagy ezek végre nem hajtásához kapcsolódnak, de még véletlenül sem torkollnak általánosításba, szentbeszédbe és még véletlenül sem keveredik bele a jellemünk, egyéniségünk és tulajdonságaink boncolgatása a párbeszédbe. Azért, hogy a kritikát, kritizálást elkerüld nem kell elhallgatni dolgokat és csak fortyogni belülről, lehet észrevételt tenni, de azok ne csapjanak át minősítésbe, hegyibeszédbe, általánosításba.
Tudom, nem könnyű ezt betartani, mert megszoktuk, hogy kritikát és minősítést fogalmazunk meg, de érdemes rá odafigyelni és menni fog majd. Egy rossz szokásról odafigyeléssel lassan le lehet szokni, legyünk türelmesek magunkhoz.
Amit mostanában észrevettem és talán érdemes róla pár szót szólni és ide kapcsolódik, hogy sokan egyenesen tesztelik a másik embert. Nemrég volt benne részem, nem csak egy embertől, nem vettem észre, csak azt éreztem, hogy valami fojtogat és nem érzem biztonságban magam. Ha valamit rá akarunk sütni a másik emberre, az sikerülni is fog. Már eleve úgy viselkedünk és majd kijelentjük, hogy na ugye megmondtam: ilyen és ilyen vagy. Ha hibát keresel, megtalálod. Együtt kellene inkább élni a másikkal, nem kívülről vizsgálgatni, úgy tud természetesen viselkedni, egyébként ingatag lesz számárá a talaj és akár nem lesz önmaga.
Ide szeretném még Nektek leírni a Tükör Törvényeit. Ez nem az én fejemből született, úgy bukkantam rá és tanultam is már róla, de így összefoglalva még nem láttam.
TÜKÖR TÖRVÉNYEI
1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, "én jobban csinálnám", megváltoztatnám stb. AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.
2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni- és ha ez engem sért, bánt, érint stb. AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM.
3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha engem nem érint, AKKOr AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökléletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.
4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényüségünk mutatkozik meg.
Ez az utolsó nekem nagyon tetszik, szép!
