Az előző bejegyzésem lábjegyzetében már tettem említést a hazugságról. Úgy gondolom, hogy ez olyan fontos téma, hogy érdemes róla külön beszélni. A félelem mellett ugyanis ez a bajok másik legnagyobb forrása. A hazugságon belül is az a legrombolóbb, amikor önmagunknak hazudunk. És bizony ezt sokszor megtesszük. Áltatjuk magunkat, hogy jó nekünk ez vagy az, minden rendben, de a szívünk mélyén érezzük, hogy nem igaz, tudjuk másra vágyunk, hogy más az igazság. De miért is tesszük ezt? Miért dugjuk a fejünket a homokba?
Több oka van. Egyrészt kényelmes. Nem kell tenni semmit, megszoktuk az adott helyzetet, tunyák, lusták vagyunk erőfeszítéseket tenni a változás érdekében. Másrészt ha beismerjük, hogy rosszul cselekedtünk, hibáztunk akkor sérül az önképünk és az bizony nagyon fájdalmas. Inkább hazudunk magunknak. Addig sem kell szembesülnünk önmagunkkal, nem kell megváltoznunk. Ez hazugságaink igazi oka.
Ha megpróbál valaki szembesíteni hibáinkkal (bár ehhez nincs senkinek joga, de erről majd később írogatok) az nagyon nem tetszik nekünk és rögtön tagadni kezdünk vagy visszatámadunk. Általában ez az első reakciónk, ami általában érzelmi indulatokat is kivált belőlünk. De ami a legfontosabb, a tagadásunk, azaz a hazugságunk önmagunknak. Sokszor egyébként nem is kell másnak valamely hibánkra emlékeztetni minket, mi is észrevesszük magunkon, de nem ismerjük be, elbagatellizáljuk. Az is előfordul, hogy úgy tagadjuk le, hogy azt mondjuk, igen tudom ez a hibám és ez, de már megoldottam, túl vagyok rajta. Ekkor jönnek jól a barátok, akik ilyenkor a fejünkre tudnak koppintani. Ez komoly segítség lehet, mert a tagadás nagyon nagy méreteket is ölthet.
Ha mégis beismerjük hibánkat az bizony fájdalmas. De miért érdemes fájdalmat okoznunk magunknak? Hogy fejlődjünk. Hogy leküzdhessük környezetünktől, legfőképpen szüleinktől felvett rossz szokásainkat, viselkedésmintáinkat. Ezt lehet tudatosan is csinálni. Figyelnünk kell magunkat, cselekedeteinket, reakcióinkat. Megkérhetjük legjobb barátainkat, akikben megbízunk és szeretünk, hogy szóljanak, ha észreveszik ezeket a viselkedéseinket. Így egy idő után ezeket a kapcsolatokat romboló szokásainkat le tudjuk tenni, meg tudunk tőlük szabadulni. Harmonikusabb lesz az életünk.
Ha tudunk fejlődni, tudatosan is odafigyelve, javulnak emberi kapcsolataink, nyugodtabb életünk lesz nekünk is és környezetünknek is. Ezért nagyon érdemes odafigyelni hazugságainkra! És ugyebár, ha magunknak már nem hazudunk, őszintébbek leszünk a környezetünk felé is, így több esélyünk lesz megoldani közös problémáinkat. Nem lenne jobb?
