Az előző bejegyzésem lábjegyzetében már tettem említést a hazugságról. Úgy gondolom, hogy ez olyan fontos téma, hogy érdemes róla külön beszélni. A félelem mellett ugyanis ez a bajok másik legnagyobb forrása. A hazugságon belül is az a legrombolóbb, amikor önmagunknak hazudunk. És bizony ezt sokszor megtesszük. Áltatjuk magunkat, hogy jó nekünk ez vagy az, minden rendben, de a szívünk mélyén érezzük, hogy nem igaz, tudjuk másra vágyunk, hogy más az igazság. De miért is tesszük ezt? Miért dugjuk a fejünket a homokba?
Hazugságaink
2010.06.09. 15:36Címkék: hazugság önismeret ébredezés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
transzcendens 2010.06.22. 14:00:27
Az hazugság-e, ha azzal áltatom magam, hogy szeretnek? Miközben ez "csak" egy érzés.
Csokonai Vitéz Mihály verse jut erről eszembe.
"Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan …"
"Tarka képzetek!"
"Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém?"
Talán az illúziókkal való leszámolás verse ez? Az önbecsapástól való megszabadulást jelképezheti?
Néha a valóság olyan, mint a "Tavaszom, vígságom Téli búra vált".
misztikus 2010.06.22. 14:57:50
transzcendens 2010.06.22. 17:04:17
a szeretet átlépi (kiterjeszti) az én határait.
és akkor mi lesz az olyanokkal, mint amilyen én is vagyok most, akik nem merik próbára tenni a saját határaikat, el sem mernek menni odáig?