"Ez az utazás, az élet a legtartalmasabb út és a legkalandosabb is egyben. Egyetlen titka van: csak a bátrak indulnak el, és csak a kitartóak jutnak el a végéig, de csak a taníthatóak nyerik meg."
Még mielőtt folytatnám a párkapcsolati sorozatomat, a gondolat erejéhez szorosan kapcsolódik (lényegében ugyanaz) a teremtés folyamata. Erről számos helyen olvashattál már, de az egyik alap könyv, ami erről szól "A Titok című" könyv Rhonda Byrne-től. De nézzük…
Elindítok egy új témakört, Ezoteria, spiritualitás néven, amelyet én csak egy-két gondolattal fogok kiegészíteni, ezeket az anyagokat csak összegyűjtöm Nektek.Az ezotéria jelentéséről írnék először pár szót. "Ezotériának vagy ezoterikus tanoknak…
A blogom létrehozásának célja, hogy megosszam Veletek "ébredezésem" történetét, így lehetőségetek legyen arra, hogy mások kárán tanuljatok és akár tudatossabban éljétek az életeteket. Saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy önmagam nélkül éltem az életem. Ráeszméltem, hogy egész életemben mások eszményeit követtem, melyeket szavaikkal vagy írásaikkal ültettek el a lelkemben, ahelyett, hogy a magam szíve vágyára hallgattam volna. Életemet mindig az irányította, hogy mit kellene tennem, nem pedig az, amit teljes szívemből szerettem volna megtenni. Az életet élni kell, ha már kaptuk. Tudatosabban. Így tehetjük harmónikussá, teljesebbé az itt töltött időt . Ez csak döntés kérdése.
Amit itt leírok, az én világom. A Tiéd más. Kételkedj, kérdezz, úgy helyes. Ha van kedved írj, örülök neki. Minden szépet és jót kívánok Szeretettel!
transzcendens:
mi lenne a legjobb módszer, kijönni ebből a "szendergésből"? (sokan félig alszanak, amikor ébren v... (2011.01.12. 22:44)Tudatosság I.
transzcendens:
„[…] kabát nélkül akarok járkálni a hóban, érezni akarom a rettentő hideget – én, aki mindig gondo... (2010.08.24. 14:18)Szerelem
misztikus:
@kIára: Kedves Klára! Köszönöm az észrevételeket, érdekesek és helyénvalóak is. Én a karma törvény... (2010.08.10. 14:59)A karma törvényei
transzcendens:
nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek és nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek (e... (2010.08.01. 14:22)I. Szeretetteljes pár/kapcsolat létrehozása
transzcendens:
A bátorság, szerintem, összefügg még az érzelmi fejlettséggel. például egy adott helyzetben ki mer... (2010.07.19. 15:19)A bátorságról