Elkezdek egy sorozatot, amely segíthet mindannyiunknak megtalálni életünk társát vagy rendbehozni jelenlegi párkapcsolatunkat, illetve segíti az emberekkel történő szeretetteljes kapcsolataink működését. A sorozat megjelenő elemei között persze a többi témában is fogok írni, mert ugyanúgy fontosak a harmónikus, kiegyensúlyozott élet megteremtéshez. Ehhez a sorozathoz az ezoteria oldaláról is több kapcsolódó bejegyzésem lesz, amit jelezni fogok Nektek.
Bevezető
Lelke legmélyén minden ember a szeretetre vágyik leginkább, de néha erről egyszerűen megfeledkezik. Más célok elérésére tett erőfeszítések ennek az oka -a karrier, a pénz, a gazdagság utáni vágy eltérítenek bennünket. Ami az életben legfontosabb, elveszítjük a szemünk elől. Mert mi lehet fontosabb a szeretetnél?
De hogyan is élhetjük meg a szeretetet nap mint nap? Az igaz szeretet, szerelem megvalósítása nem tündérmese. Nem a véletlenen, nem a szerencsén múlik. Te hozod létre. Hogyan is? Ezt fogja bemutatni ez a sorozat. Nem én találtam ki, ősi kínai bölcsesség ez (Celestine próféciájának törvényei), én csak továbbítom Nektek. De nézzük, mik is kellenek az igaz szeretetteli kapcsolatok létrehozásához: a gondolat ereje, a tisztelet, az adni tudás, barátság, az érintés, a szabadság, a kommunikáció, az elkötelezettség, a szenvedély és a bizalom.
"Csak akkor, ha már kivágták az utolsó fát is; Csak akkor, ha már elszennyezték az utolsó folyót is; Csak akkor ha már kifogták az utolsó halat is; Csak akkor értjük meg, hogy a pénzt nem lehet megenni."